Március nyolcadika, a nap, amikor azokat az embereket ünnepeljük és ajándékozzuk meg, akik életünk beteljesítői és tönkretevői is egyben. Nincs férfi a világon, aki igazán boldog életet élhet egy nő nélkül, de olyannal sem találkoztam még, aki felhőtlenül boldog tudott maradni a gyengébbik nem egy képviselője mellett mindenféle ellenérzés és gyötrődés nélkül. Nélkülük semmit sem érnek a mindennapok, velük viszont minden egyes nap egy küzdelem. Természetesen ideig-óráig kellemes és felhőtlen lehet az egyedüllét, amikor senkihez nem kell alkalmazkodni, és teljes felszabadultságban tölthetünk el 24 órát. Valamint a küzdelem is lehet egy kerek egész, ami célt, értelmet ad hajnaltól későéjszakáig. Az élet egy hatalmas hullámvasút önmagában is, de ha még egy nő is belekerül, az ám az igazi menet, hurkokkal, szabadeséssel, félelmetes és váratlan kanyarokkal, izgalommal, adrenalinnal. És ha vége van, kiszállsz. Vagy megkönnyebbülten, hogy végre túl vagy rajta, vagy rettenetesen bánkódsz hogy csak pár percnek tűnt az egész. De bármelyiket is érzed, egyhamar azon kapod magad, már mennél is a következő körre. Régóta várok arra, hogy úja eljussak az életnek nevezett szomorú-vidámparkba és száguldhassak föl-le, azt sem bánom, ha fék nélkül zakatol, és már beüléskor tudom, hogy kisiklás és katasztrófa lesz a végkimenetel. Persze a cél az, hogy kiválasszam a lehető leghosszabb menetet egy biztonságosnak látszó kettes kocsiban, de nagyon ritka, ha egy új „attrakcióba” szállunk, előre tudjuk mit fogunk érezni. Hiába mondják mások, hogy ez fantasztikus élmény lesz, semmiképpen ne hagyd ki, mindenkire másképpen hatnak az erők, hogy a testedben és lelkedben mi játszódik le majd, azt nemhogy ők, még te sem tudhatod előre. Éppen ez az izgalmas és félelmetes is egyben. Néha azt érzem, nekem már a körhinta is túl veszélyes, így csak kerítésen kívülről figyelem az embereket, ahogy élvezik az életet, és közben vágyakozom, bárcsak a helyükben lehetnék. Pedig ott lapul a zsebemben a belépő.