Ha az embernek van egy párja akit szeret, számtalanszor megcsókolja, hogy kimutassa vele az érzéseit. De tegye mindenki a szívére a kezét, hányszor néz a szemébe és mondja ki - amit belül érez, ami minden alkalommal, amikor rápillant, megmosolyogtatja a lelkét – hogy szeretlek. Pedig ez az egyetlen szó erősebb mindenféle köteléknél, egy ölelés bizsergető érzése, egy csók mámora vagy egy együttlét katarzisa sem hat annyira az emberre, mintha őszintén és kendőzetlenül valakitől megkapja: Szeretlek. Valljuk be, nem szívesen tesszük meg, hogy így kitárulkozzunk, és teljesen lemeztelenítve találjuk magunkat, megadva a lehetőséget, hogy könnyed prédává váljunk, ha meg akarnának sebezni. Önvédelem? Lehet. A mechanizmus, hogy mindig erősnek látszon, a legtöbb emberben ott bújik. Akarva-akaratlanul is a szerelmet sokan egy hatalmi játszmaként élik meg, ahol alárendeljük a másikat, lehetőleg a tudta nélkül. Viszolygok ettől az érzéstől, de egyben irigykedem is. Hiszen mi szükségem van megvédeni önmagam azzal szemben, akinek a legtöbbet jelentem, hiszen ő is szeret. Minden egyes kapcsolatomban így éltem, hittem abban, hogy ha én mindenem odaadom, abból nem lehet baj. De az élet nem így működik, az emberi kapcsolatok, még a legjobb barátok között is a kihasználásról szólnak. Hiszen erre valók. A szüleit az ember kiszipolyozza, a barátait lelki szemetes ládának használja, a kedvesét magához láncolja, de ez így van rendjén. Mert a szülők azért szülők, hogy kihasználjuk őket, jó esetben mi is ezt fogjuk tenni a saját gyermekünkkel, mindent megadunk nekik akár a saját kárunkra is. A barátok megértően és szívesen hallgatják meg nyolcvanadszorra is ugyanazt a sirámunkat és képesek nyolcvanadszorra is ugyanazt a tanácsot megadni nekünk. A szerelmünk pedig, örömmel hajtja rabigába a fejét, mert nem érzi tehernek ezt az áldozatot. Ideális esetben az élet kereke így forog, csak sokszor annyira természetessé válik számunkra ez a perpetuum mobile, hogy elfelejtjük, még a legtökéletesebb szerkezet is karbantartásra szorul időnként és a rozsdamentes acél is el tud fáradni, ha nem olajozzák meg néha, azokat a hűségesen forgó fogakat. Csikorognak azok tovább e nélkül is, nem fognak leállni, de ha ilyen rendíthetetlenül zakatolnak ezek az emberek az életünkben, ne sajnáljunk egy kis törődést tőlük. Ugyan tudják ők, hogy hálásak vagyunk értük, nekik; a szülők kiolvassák a szemünkből, a barátaink hallják a hangunkon, a párunk érzi a lelkében, de mindig megmelengeti az ember szívét, ha ezeket nem csak érzi, sejti, tudja, hanem hallja is. Ne essen nehezünkre kimondani, szeretlek, köszönöm vagy hálás vagyok, nem szégyen az. Az egyetlen ok, amiért ez nehezünkre esik, mert ritkán tesszük meg. Pedig szeretnénk minél többször kiejteni ezeket. Hányszor ott van a nyelvünkön, és mégis lenyeljük, azzal a tudattal, hogy minek, hisz úgyis tudja. Egyszerűbb és könnyebb ez az út, mint ott állni pőrén, lehajtott fejjel, elpirulva várva a reakcióra. Pedig nincs mitől tartani, ezek az emberek nem véletlenül vannak jelen az életünkben, mert mi vettük körbe magunkat velük. Nagyon jó érzés lesz utána. És ez a Titok. Filmből lopott ötlet ugyan, de én most ideállok elétek és megteszem, amit olyan sokszor szerettem volna.

Hálás vagyok…

…az egész Családomnak, hogy olyan szeretettel fordulnak hozzám, amit nagyon kevesen kapnak meg ezen a Földön. Hálás vagyok, hogy egész életemben csak jót kaptam tőlük, megtanították, hogy a becsület, az őszinteség, a tisztelet a legfontosabb dolgok a világon.

…Édesanyámnak, aki mindig mindent megtett értem és a legnagyobb gonddal ügyelt minden apróságra az életemben. Hálás vagyok neki, mert igazi Anya volt, akinek a gyermekei az élete és bármit feláldozott értük anélkül, hogy azt áldozatként tekintette volna.

…Édesapámnak, aki minden segítséget megadott nekem, amire éppen szükségem volt és tökéletesen nevelt fel. Hálás vagyok, mert mindig rávezetett a helyes útra és nem engedte el a kezem soha, de éreztette, hogy saját erőből járok.

…Szüleimnek, hogy mindig bíztak bennem és mindig mellettem álltak jóban-rosszban és elfogadták azt, amilyen vagyok.

…Nővéremnek, hogy kicsiként vigyázott rám és mindig kiállt értem, akár a saját kárára is. Hálás vagyok, amiért megmutatja, hogy a céltudatosság eredményesebb, mint a sebesség.

…Fehér Mamának, amiért láthatom, hogy az ember milyen erős, talpraesett és vidám tud lenni, nehéz helyzetben is. Hálás vagyok, hogy olyan finomakat ehetek nála, amitől boldogabbnak érzem magam, mert tudom, hogy minden falatban a szíve egy darabját megtalálhatom.

…Fehér Papának, aki megmutatta nekem, hogy a múlt szenvedései nem ronthatják el a jelent és a megbocsátás a legnagyobb erény. Hálás vagyok neki, akinek a nyugodtsága mindig elkápráztatott és tudom, hogy ezt az ajándékot én is vihetem tovább.

...Édesapám Szüleinek, akiktől láthattam, hogy az életen át tartó ragaszkodás, elfogadás és szeretet létezik.

…Gabi Mamának, aki óvott, védett mindentől és örök játszótársam volt, imádatát sohasem felejtem el.

…Ernő Papának, hogy mennyire aggódik értem, hogy jó életem legyen, hogy megfelelő rálátásom legyen a világra. Hálás vagyok, hogy megmutatja a kínok között is lehet és kell is élni, és akkor is tervezni kell a jövőt, amikor nem látod a fényt az alagút végén.

…Etának, hogy nagyszülői szeretettel fordul hozzám és unokájának tekint.

…Édesanyám Szüleinek, hogy ilyen környezetben nőhettem fel, amiért ők annyit dolgoztak, ezzel megédesítve a gyermekkoromat.

…Gergőnek, aki barátságunk kezdete óta egyszer sem hagyott magamra és őszinte szívből jövő tanácsaival, mindig bizalmat csepegtetett belém a jövőre nézve. Hálás vagyok, hogy egyetlen rosszallás nélkül fogadta el különc dolgaimat, hálás vagyok a megszámlálhatatlanul sok átbeszélgetett óráért és közös élményekért.

…Incinek, aki együtt sír és együtt nevet velem, és hogy mindig pontosan tudja, mit érzek és mit gondolok, sokszor jobban mint én magam.

…az egész baráti társaságomnak az elfogadásért és az őszinteségükért, valamint a felejthetetlen nyaralásokért.

…Tinának, azért a 2, 5 évért, amit együtt tölthettem vele, ami eddigi életem messze legboldogabb időszaka volt. Hálás vagyok, hogy beteljesítette az álmomat és azért is, hogy felnyitotta a szememet, hogy felébredjek végre az álomvilágból.

…Zolinak, hogy megmutatja, mindenki megtalálja a helyét a világban és hűvös eleganciával kell tekinteni az életre.

…mindenki másnak, akik az életem során hosszabb-rövidebb ideig felbukkantak, ezzel is segítve a személyiségem kifejlődését.

…a Családomnak, akik ellenérzéseikkel szemben, mégis minden döntésemet elfogadták, és teljes mellszélességgel támogattak benne, egyetlen rossz szó nélkül. Hálás vagyok nekik, akik életem legnehezebb óráiban úgy vigasztaltak, hogy értem képesek voltak kicsit meghalni. Ezt sosem fogom elfelejteni.