Teljes biztonsággal állítom, hogy egyes embereknek nem marad boldogság. A félreértés elkerülése végett itt nem érdemről van szó, rengeteg embert ismerünk, akiknek kijárna a szeretet, a megbecsülés, a ragaszkodás és a mai világgal egységben legalább ennyivel találkozunk, akik egy megrágott mazsolát sem érdemelnek. Mindkét táborban rengeteg a méltatlanul a másik csoportba tartozó; boldogság terén. Konkrétan megegyezik ez a két - nem reprezentatív - statisztikai számadat. Eddig nem értettem a működési elvet, de végre megvilágosodtam. A világ nem úgy működik, hogy ha Te „Jó” vagy akkor megkapod, ami jár, ha pedig velejéig romlott, akkor bűnhődnöd kell a cselekedeteidért és fájdalmasan egysíkú, szomorú életet kell élned. Ezek a semmirekellők átlopóznak a rokonszenves emberek táborába, és csendesen észrevétlenül eltulajdonítják tőlük az ő boldogságukat. És ezek a szeretetre méltó báránylelkű szívemberek onnantól kezdve, e nélkül lesznek kénytelenek leélni a teljes életüket, mert ők sohasem lennének képesek mástól elkobozni a jussukat, még akkor sem, ha ez alapvetően őket illetné meg. Féltve őrzik és a maga teljességében ki is használják, egészen addig a rettenetes pillanatig. Onnantól kezdve folyamatosan bolyonganak a világban, keresve az elveszett tulajdont, de sohasem fogják megtalálni, mert ezt elhullajtani nem szokás, nem hever az utcán egy szerencsésre várva. Kizárólag elveszik. Egy betű különbség, egy egész világ. A kérdés adekvát, mi lesz akkor ezekkel a lelkekkel? Az alternatíva annyira triviális, hogy eszünkbe sem jut. Vagy elfogadva a sorsot, leéli így az életét, jó szamaritánus módjára, vagy szembe köpve önmagát végső elkeseredésében átáll a másik oldalra, ahol egy rövid asszimilációs folyamat után szabad a vásár, lelkiismeret-furdalás nélkül megszerezheti, ami neki jár(t). És boldog emberből boldoggá válik. De az már nem ugyanaz a lélek, csak a test azonos. Hogy melyik utat választom, még magam sem tudom, egyelőre ennél, de nem tudom meddig tudok még kitartani mellette: