Hatalmas reményekkel vágok neki a 2011-es esztendőnek, a karácsonyi bejegyzés végén lévő írásjellel eldöntöttem pontot teszek egy igen hosszúra nyúlt időszakra földi létem során, és szakítok az önsanyargató, búskomor hangulatommal és gyökeres változásnak (fejlődésnek?) vetem alá magam. A depresszió és a melankólia határmezsgyéjén táncoló életem két évig biztonságban tartott minden komoly sérülés veszélyével szemben, de néha szükség van egy karcolásra, egy új hegre, hogy bizonyosságot szerezzünk arról, még itt vagyunk, még élünk. Végignéztem magamon, átvizsgáltam önmagam tetőtől-talpig és legnagyobb meglepetésemre azt tapasztaltam, nem csak a bőrön gyógyult be minden seb, hanem belül sem fáj már semmi. Jó ideje csukott szemekkel tapogattam végig a testem s lelkem, így nem vehettem észre, a régi forradások már nincsenek ott, csak akarattal odaképzeltem őket, mert úgy könnyebb és velük folytathatom a majd mentalitássá váló szenvedésfolyamot. Két év elég volt! A legmegdöbbentőbb érzés, hogy nem is esett nehezemre kinyitnom a szemem, és elhinnem, amit látok. Rendben vagyok, sőt, remekül vagyok! Egy évvel ezelőtt megírtam egy listát, kiknek vagyok hálás az életemben, nem tagadom felemelő érzés volt adózni azoknak, akik által idáig jutottam az életben. Egyvalakit hagytam csak le és az Én vagyok. Most elérkezett az idő, hogy magammal is foglalkozzam, mert elég erősnek érzem magam hozzá hogy kimondjam/leírjam a vágyaimat. Íme hát a lista, mit szeretnék, s mit tesz a pozitívizmus, mit fogok(!!!) elérni!
I, Leszokom a dohányzásról. Bár erről már lekéstem, hiszen az órámra pillantva megállapíthatom, hogy több mint két hete nem gyújtottam rá. Nekivágtam, eldöntöttem, megcsináltam. Jobban átgondolva ez nem is egy vágy, akarat kérdése az egész, márpedig aki ismer tudja, ha erről van szó, a lehetetlent is mosolyogva rázom ki a kisujjamból.
II, Folytatva a „vágyom hogy igazán akarjam” listát, tavasz közepére öt év után először 69 kilóval szeretném megnehezíteni a szobamérleg mindennapjait. Örömteli érzés lenne, ha nem csak az arcvonásaim emlékeztetnének húszéves önmagamra, hanem a tükörbe is magabiztos tekintettel pásztázhatnám végig magam.
III, Több mint három éve kínlódok napi fájdalmakkal a derekam tájékán, a lelki gyötrődésem a gondolataimból fakadt, itt az ideje, hogy egy orvos végre megtalálja a megoldást a fizikai szenvedéseim megszüntetésére, akár még egy műtét bevállalásával is. Talán nem olyan nagy kérés erre az esztendőre, hogy ugyanúgy mozoghassak, mint mindenki más.
IV, Szeretném legyőzni a repüléstől való félelmemet, egyszer és mindenkorra. A világ szinte minden szegletében tárt karokkal várnának régi jó cimborák, ráadásul addig nem nyugszom, amíg egyszer élőben nem tekinthetek meg egy Canucks meccset Vancouverben, másképp ez pedig nehezen kivitelezhető. Szeretném bejárni Kanadát és Ausztráliát, életem során egyszer látni a Sarki fényt és a Jóreménység fokát vagy csak spontán úgy dönteni reggel, hogy délután az Eiffel-torony lábánál igyak egy kávét, este meg bedobjak egy pofa sört a Sohoban.
V, Újra sportolni akarok, élvezni a mozgás örömét, az izomláz kellemesen bizsergető érzetét egy küzdelmes focimeccs után, sajgó lábakkal hazamenni egy egész délutános korcsolyázás végén. Floorballozni szeretnék, teniszezni, amíg csak ki nem nyúlok a pályán, és végre kipróbálni a falmászást, amit annyiszor bámultam már vágyakozva.
VI, Át akarom úszni a Balatont!
VII, Új élményeket szerezni, nem foglalkozni mi mennyibe kerül, mert az élmények megfizethetetlen emlékek. Túl nyugodt életet élek, szükségem lenne egy kis adrenalin-bombára! Idén el szeretnék jutni a kalandparkba, kipróbálni magam egy gokartversenyen, elmenni paintballozni a haverokkal, részt venni egy flash mobban, beülni egy rallys mellé. Mindegy, csak ha visszagondolok rájuk, olyan legyen amire örökké emlékezni fogok.
VIII, Megtalálni „A helyet”. Egy kávézót, egy éttermet, egy büfét vagy akár egy kiskocsmát, ami az enyém. Ahova úgy megyek be, hogy régi ismerősként köszönnek rám, és bárkivel szívesen lemenjek oda. Ahol megvan egy rutinom, ugyanazt rendelem, ugyanoda az asztalhoz, meglegyen a vendéglátóegységek otthona számomra. Hiányozzon, ha egy hétig nem tudok odamenni, hiányozzak, ha egy hétig nem látnak. Nekem ez az egyetlen amerikai-álom.
IX, Mindig azt mondtam, ez a blog csak addig létezhet a számomra megfelelő minőségben és formában, amíg a szenvedés a védjegyem. Sohasem tudtam írni, ha jó kedvem volt, hiszen úgy vélem, a jót megélni kell, a rosszat kiírni magamból. Az egyik legfontosabb kívánságom, tudjak a boldogságról is úgy írni, ahogy a fájdalomról.
X, A fentiek mellett már csak egy igazán komoly vágyam maradt, mely kenterbe veri mind a kilencet, még ha duplán következnének is be. Szeretném, ha újra megoszthatnám valakivel az életemet. Nem a nagy és süvítő szerelmet keresem, nem feleséget, vagy jövendőbeli gyermekeim anyját akarom megtalálni, csak újra érezni, milyen az, amikor az ember lelke mosolyog, mert van kire mindennap örömmel gondolni. Szeretnék valakit, akit minden különösebb ok nélkül felhívhatok, csak mert gondoltam rá, izgalommal várni a találkozókat, átélni a forró csókokat, az ölelés és az érintések felemelő semmihez sem hasonlító érzését. Egy lányt, akivel megoszthatom a mindennapjaimat, akire büszkén nézek rá, hogy velem van, ameddig csak jólesik. Szeretnék újra boldog lenni. :)
