Mindig  is jól bántam a számokkal, pedig sohasem tulajdonítottam különösebben nagy jelentőséget nekik, a babonák és hiedelmek, a numerológia misztériumával karöltve, kizárólag gúnyos mosolyt tudtak az arcomra csalni, és a számokat csak mint a mindennapi élet kikerülhetetlen részegységeként kezeltem. Az utóbbi időben valahogy mégis sikerült elültetni bennem egy a tudomány által általános fejlődés-lélektani határmezsgyeként aposztrofált korszakolást, ami a hetes számjegy bűvkörében zajlik minden ember életpályájában. Miszerint a földi életünk során, hétévente változunk, kicserélődnek bennünk olyan érzések és érzékelések, melyeket bebetonozottnak, formálhatatlannak hittünk. Ha pusztán a citológiát vesszük alapul, nem is olyan elképzelhetetlen felvetés ez, hiszen több kutatás is bizonyította, hogy a bennünk lévő sejtmilliárdok, körülbelül hét év leforgása alatt teljesen lecserélődnek, kvázi egy új testet adva számunkra. Mire a testünk utolsó funkcionális eleme is újjászületik, gyökeresen megfordul velünk a világ, megváltozik az érdeklődési körünk, új étrendi szokásokat alakítunk ki, lecseréljük a ruhatárunkat, módosítunk a berögződött rutinunkon, átformáljuk a gondolatvilágunkat, gyakorlatilag tehát a fizikális létünkkel párhuzamban a szellemünk is száznyolcvan fokos fordulatot vesz. Új test, új lélek? Nem feltétlenül kell efféle diszciplínákat körüljárni a hetedik év csodájának érdekében, elég elővenni a józan paraszti eszünket, hogy a napnál is világosabban lássuk, a megoldás a természetes emberi életútban keresendő. Születésünk után hat-hét évvel bekerülünk az iskolába, ahonnan 14-15 éves korunkra a tinédzserkor kellős közepén kell megállnunk a helyünket egy, a korábbiakhoz hasonló, mégis teljesen eltérő közegben. Mire az Egyesült Államokban is kiszolgálnának minket alkohollal, már egy felnőtt életre hajazó, de komoly szerelmekkel és csalódásokkal átitatott, szabad döntési korba lépünk, ami maximum egy-két éves eltéréssel a húszas éveink legvégéig röpít minket. Akkora az emberek nagy része összegzi magában a múltat, tiszta, érett fejjel számba veszi sikereit és kudarcait, majd valóságos célokat tűz a jövőképnek nevezett parafatáblájára. Hát itt tartok én, most 28 évesen. Úgy gondolom, reálisan látom a következő időszak lehetőségeit, közeledik a válaszút.