Összetalálkozó tekintetek, kicsit kapkodó bemutatkozás, pozitívumokat halmozó ismerkedés, folyamatos levelezgetés, heveny szívritmuszavarral egybekötött randizás, viharos sms csaták; szinte mind kötelezően végigzongorázandó fázisai egy új kapcsolat kialakulásának. Persze néhol kimarad egyik-másik vagy akár egybe is folyhatnak bizonyos szakaszok, de a komoly kapcsolatok általában ezt a horatiusi utat követik. Persze egyetlen út sem egyforma, hosszuk és göröngyösségük eltérő bár mindegyik izgalommal és bizonytalansággal van kikövezve. Ami miatt igazán érdekessé válik ez az út, hogy kezdetben nem látod a végét. Nem is láthatod, még akkor sem ha az orrod előtt villog már az útzár, hiszen a kövezését kizárólag két ember együttes erejével lehet elkezdeni a nagy semmibe, és ha az egyik leáll, a másik sem folytathatja tovább. Kezdetben csak reménykedhetsz, hogy ő ugyanazt az utat képzeli el ami a te fejedben épül, ez az a szubsztancia, ami miatt annyira élvezetes tevékenység mindannyiunk számára. Mert a fejünkben kialakult kép mindig tökéletes, hiszen erre való az ilyenkor testünkön és elménken végigzubogó endorfin. De mi van akkor, ha te mindig mindenkivel ugyanazt az utat képzeled el, amit ráadásul egyszer már megépítettél és a végére is jutottál. Hiszen nem létezik két egyforma út, hiába volt agyban és kivitelezésében is tökéletes, másodszor már nem működik. El kell felejteni, felégetni, sóval behinteni és egy merőben újat alkotni. Persze néhány ötletet előtte érdemes kimenteni, de egy másolat sohasem érhet az eredeti nyomába.  És igenis meg kell tanulni együtt élni a változásokkal, alkalmazkodni a körülményekhez, nem megelégedni a felhalmozott tudásanyaggal, mert ez nem az a szakma. Az ismerkedés, randizás bejáratott klisékkel, állandó sémákkal garantált sikertelenséggel párosulnak. Természetes, hogy ha vörösnek képzelem, nem fog tetszeni sárgán, de árnyalni meg kell tanulni, az az út lehet szép karmazsin, skarlát vagy bíborszínben is. Romantikus vagyok. Sosem leszek közönyös vagy magamutogató. De a határokat ki lehet és ki is kell húzni, egészen addig amíg abban az útban még megtalálom önmagam.