Mint derült égből a villámcsapás úgy tört rám valami szörnyű félelem, hiába próbálom, képtelen vagyok tébolydába illő gondolataimat simára fésülni, a gyomromban a görcs, égő fájdalommal lüktet szabálytalan periodikussággal. Mintha a tartást és önuralmat szabályozó…

Egyre többször gondolok rá és egyre messzebb kerül tőlem. Hosszú hónapokig tisztán láttam magam előtt az arcát, a szájszéli kis gödröcskéket, rezgő szempillákat, a megbúvó szeplőket, minden apró részlet élesen előttem cikázott, majd szép lassan az idő elhomályosította…